![]() |
Törőcsik Mária (2007): Vásárlói magatartás. Ember az élmény és a feladat között. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007. 320. p. ISBN: 978 963 05 8397 8 „Makrancos” vásárlókkal van ugyanis egyre inkább dolgunk, nehezen kiszámíthatók, egyrészt befolyásolhatók, másrészt a legjobb kampányoknak is ellene menők. Miért? Megfejtést én sem tudok, csak néhány elemzendő szempontot tudok felvetni. Ami talán a legérdekesebb, hogy úgy tűnik, nálunk is kezd néhány vásárlói csoport új típusú keresleti korlátot jelenteni, egyszerűen nem akarnak már többet, állandóan újat venni. Remélhetően a könyvemből is kiderült, hogy mi ezen új jelenségek magyarázata. Azt is látjuk környezetünkben, milyen kétségbeesetten próbálnak a gyártók, kereskedők, szolgáltatók, médiatulajdonosok fokozódó vásárlásokra rávenni bennünket és mi hogyan próbálunk e hatások alól menekülni. Egyre kevésbé elég sablonokkal reagálni az új helyzetre, inkább differenciáltabb és empatikusabb gondolkodásra van szükség a sikeres munkához. Úgy vélem, annyi minden változott bennünk, körülöttünk, akár csak az elmúlt öt évben, hogy ezeket a változásokat a stabilnak mondható ismeretanyagba be kellett építeni, újragondolva a vásárlások működését, bár nem csak ez a könyv célja. Reményeim szerint „friss szellő” is átlengi az írást, vagyis bekerültek az alapinformációk közé az újdonságok is. Törőcsik Mária
|
![]() |
Törőcsik Mária (2006): Fogyasztói magatartástrendek. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2006. 359. p. ISBN: 963 05 8330 5 Sokféle motiváció adhat erőt egy könyv megírásához. Jelen könyvemet maga a téma inspirálta, évek óta foglalkoztatott a trendek kérdésköre és az ennek nyomán létrejövő új fogyasztói magatartás. Aki nyitott szemmel jár, az sorra-rendre tapasztalja az új jelenségeket életünkben, amire főképp az utóbbi tíz év számtalan példát adott. Foglalkoztatja ezért az embereket, hogy miért viselkednek a társaik úgy, ahogyan azt látják, foglalkoztatja a kutatót, a gyakorlati szakembert, hogy miként hat a cselekvésekre az új értékorientáció, mit tesznek a gyártók, kereskedők, szolgáltatók, reklámügynökségek a magatartásmódok megértésével. Mindezen jelenségek sokszorosan és új dimenziók mentén formálták életünket az elmúlt néhány évben. Feltűnő volt számomra, hogy hogyan alakult át viszonylag gyorsan értékrendszerünk a különféle hatásokra, kíváncsivá tett hogyan tudják elviselni az emberek ezeket a drasztikus változásokat és hogyan bontakoznak ki azok a fogyasztói csoportok, amelyek korábbi időszakokban hazánkban nem voltak. A trendkutatás azért érdekes és egyben nehéz terület, mert akkor működhet jól, ha a kutató a szakmai tudása mellé olyan érzékenységet is tud párosítani, amivel az újat és a mást, valamint azok viszonylag tartós voltát is ki tudja szűrni. A világban tapasztalható trendek hazai viszonyaink, kultúránk következtében módosulnak, más hatókörűek, sajátos vonásúak lesznek, így ezek újraértelmezését, speciális jegyeinek feltárását is meg kell tennünk. A trendek az életünk kereteinek változását jelzik, amelyek hatására az életvitel, a prioritások, a döntések is megváltoznak. Figyelmünk középpontjába a fogyasztás, a vásárlás kérdései állnak, pontosabban a fogyasztó és a vásárló ember. Törőcsik Mária
|
![]() |
Törőcsik Mária (1996): Ipari marketing. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996. 238. p. ISBN: 963 18 6920 2 Az ipari marketinggel kapcsolatos mintegy húsz évnyi kutatási ered-ményeimet és tudásomat foglalom össze ebben a munkában. Rendkívül sokat számított a főképp e témakörben pályázott és elnyert ösztöndíjak (Soros Alapítvány, Tempus Program) ideje, ami meg¬győzött arról, hogy érdemes ezt a marketingterületet tovább művelni. Napjainkban az ipari marketingről írtak már nemcsak elméleti fejtegetések, hanem a gyakorlat által kikényszerített, időszerű gondolkodásmód. Ez a tény nagy örömet okoz annak, aki korábban nem találta elképzeléseinek mindennapi alapját. Törőcsik Mária
|
![]() |
Törőcsik Mária – Varsányi Judit (1998): Termékstratégia: Emocionális és racionális megközelítésben. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998. 206. p. ISBN: 963 18 7641 1 A könyv célja, hogy magyar piacgazdaság sajátos, több szempontból is ellentmondásos helyzetében működő cégek stratégiai és üzleti érdekeinek szemszögéből, egyenként megszemélyesítve a gyártót, terméket és fogyasztót, a megszokottól meglehetősen eltérő felfogásban járja körül a termékstratégia sarkalatos kérdését. A téma gyújtópontjában azok a döntések, döntéssorozatok állnak, amelyek egy vagy több szempontból is meghatározzák egy-egy termék vagy szolgáltatás piaci kelendőségét, az irántuk megmutatkozó piaci érdeklődés lényegiségét és tartósságát. A tárgyalt témakörök többsége a marketing a cégstratégia, a vásárlói és szervezeti magatartás és vállalat-gazdaságtan egy-egy határterületét fedi le.Törőcsik Mária
|
![]() |
Törőcsik Mária (1998): Kereskedelmi marketing. KJK Kiadó, Szekszárd, 1998. 2. kiadás 261. p. ISBN: 963 224 269 6 A kereskedelmi tevékenység dinamikus fejlődésével, a piaci munka feltételeinek nehezedésével egyre növekvő igény az, hogy a kereskedelmi marketing speciális ismeretanyagát összefoglaljuk, segítve ezzel a gyakorlati szakemberek munkáját és hozzájárulva a jövendő szakemberek megfelelő tudással való felvértezéséhez. Célunk ezzel a munkával az volt, hogy a kereskedelmi marketing sajátos területeiről, döntési szintjeiről áttekintést adjunk annak tudatában, hogy a témakör további elmélyítése is szükséges. Miután Magyarországon ilyen összefüggéseket tárgyaló tanulmány nem került publikálásra, reméljük, hogy az itt közölt koncepció az ezen a területen dolgozó szakembereket arra ösztönzi, hogy tapasztalataik alapján vitatkozzanak egyes magállapításokkal, vagy kiegészítsenek bizonyos témaköröket. Törőcsik Mária
|
![]() |
Törőcsik Mária (2000): Empatikus marketing. Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest, 2000. 101. p. ISBN: 963 9197 71 8 Napjainkig nem bukkant fel olyan jelentős marketing irodalom, amely megkérdőjelezte volna a marketing alapvető paradigmáit. Amire kísérletet tesznek, az az, hogy a meglévő tudást rendszerezzék, valamely kulcsszó mentén. ... Ezen tendenciák alól jelen könyv sem kivétel. Ötleteket mutat be, – melyekről esetleg korábban már hallhatott az Olvasó – gondolatokat provokál. Az újdonság a megközelítés egyediségében a szerző folyamatos szkepticizmusában rejlik. Az empátia középpontba állításával érzelmi megközelítés alkalmazásával új gondolkodásmód meghonosítására sarkallhatja az Olvasót.Törőcsik Mária
|
![]() |
Egészségmagatartás
Egészségügyben eltöltött idő
Férfi, női vásárlók
Wellness
Generációs Fogyasztói Magatartás
Meleg fogyasztók
Imagery
Szenior marketing
E-ember
Életstílus gyógyszerek
Food-trendek
LOHAS
Fogyasztói trendrendszerek
Idős generációk
Életstilus inspiráció
Szenior-marketing
A meg nem szólított szegmens
Elégedettség cigányok körében
Generational Consumer behaviour
Lifestyles & Generations
Szűcs Krisztián (2007):„Measuring trend-affinity with attitude scales: an approach to predict actual drivers of consumer segments.” Workshop in Market Segmentation: „Bridging the Theory/Practice Divide”. Academy of Marketing - Special Interest Group in Market Segmentation; Open University Business School, UK, 10th May 2007 Szűcs Krisztián (2007): „Attitűdskálák megbízhatóságának vizsgálata – a trendaffinitás dimenziói.” In: Egy életpálya három dimenziója – Tanulmánykötet Pintér József emlékére. PTE KTK, ISBN: 978-963-642-195-3, p.214-229. Szűcs Krisztián (2004): „Szegmentáció-kutatás” CEO magazin, 6. (2004) 1. - 16-18. p. Törőcsik Mária; Szűcs, K. (2004): „Tempo-based lifestyle segmentation : Theoretical framework and empirical experiences in Hungary” In: Worldwide marketing : 33rd EMAC conference proceedings on CD / szerk. Munuera José L. - Murcia : University of Murcia Szűcs Krisztián (2003): „A szegmentációkutatás módszertana” In: Marketing, oktatás, kutatás : Tanulmánykötet Dr. Zeller Gyula 75 éves / szerk. Takács Béla. - Pécs : PTE KTK - 122-136. p. Törőcsik Mária; Szűcs Krisztián (2002): „Új fogyasztói szegmensek - az e-ember” Marketing és menedzsment, 36.2. - 64-70. p. Szűcs Krisztián (2001): „Piaci szintek fogyasztói észlelése” In: Stratégiai kihívások és válaszok a marketingoktatásban és kutatásban: A magyar marketingoktatók VII. országos konferenciájának előadásai / szerk. Lehota József, Záborszki Norbert. - Gödöllő : Szent István Egyetem, Gödöllő, Marketing Tanszék - 127-130. p. Szűcs Krisztián (2000): „Virtuális valóság technikák” Marketing és menedzsment, 34.6. - 25-30. p. |